Képriport egy magyar könyvfesztiválról... vagyis... izé... könyvhétről

Megint elszaladt egy könyvhét. Én meg nem álltam az útjába…

Kicsit mindig zavarba hoz, amikor egy nagyobb könyves eseményről írok élménybeszámolót, mert egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy az embereket érdekli, hogy hol ültem, jöttek-e a dedikálásomra, kikkel találkoztam stb. Lehet, le is fogok szokni az ilyen írásokról, de… de még nem most. :) Most még megpróbálom kevés szöveggel (úgy sem fog sikerülni) és sok képpel megmutatni, hogy milyen volt az idei könyvhetem.

Kántor Kata, Nózi, a nyomozókutya és egy kedvesnek tűnő srác a szomszédból :)

Az én legfontosabb eseményem a Kántor Katával közös dedikálásom volt, ami szombaton 10 órakor kezdődött, én pedig 9:45-kor még azt próbáltam lefotózni, hogy milyen készületek előznek meg egy dedikálást:

Dedikálós kezdőszett

Mint láthatjátok, nem sok. :) Még az olcsó gumit is rajta hagytam a fotón, amivel a könyvjelzőimet fogom össze, hogy teljes képet kapjatok a kiegészítőkről. Nem nagy felszerelés tudom, de mégis mit kellene magammal vinni egy dedikálásra? :) Mondjuk lehet, nem egy ilyen olcsó tűfilcet kellene használnom, de eddig ez jött be a legjobban. Siklik minden felületen… Persze, ha tudtok ajánlani valami menőbb tűfilcet, nem ezt a kétszáz forintos változatot, azt szívesen veszem.

Többek között azért is szeretem a könyvhetet, mert amikor Budapesten vagyok, körülbelül tíz perc sétára szállok meg Vörösmarty tértől, így kedvem szerint jöhetek-mehetek. Amit viszont utálok, hogy oda-vissza találkozom ezzel a gyalogátkelővel:

Nini, zebraautó! :)

Hogy én mennyire rühellem ezt a zebrát, szüntelen jönnek-mennek a kocsik, megállni nem szeretnek, ezért érdemes rácsatlakozni egy-egy kisebb turistacsoportra, hogy először ők kockáztassák az életüket. :)

Persze nem kell aggódni, simán átjutottam a túloldalra (mint eddig mindig), de amikor elértem a Vörösmarty teret, és végre belevethettem volna magam a könyvhétbe, ez a látvány fogadott:

Mi van? Tíz óra és még sehol senki?

Az emberek még csak lézengtek, a standok csak félig-meddig nyitva, gondoltam is, biztos jó az nekem, hogy ilyen korán kezdjük a dedikálást? Aztán amikor a Könyvmolyképző standjához értem, ott már egy másik világ fogadott. Konkrétan a vásárlók már sorban álltak, olyannyira lefoglalva az ott dolgozókat, hogy már javában dedikáltunk Katával, amikor végre volt rá idejük, hogy kitegyék az asztalunkra a könyveinket és a dedikálást hirdető plakátot.

És hogy milyen volt a dedikálás?

Nózi láb alatt. :)

Amúgy engem sokként ért a hír, hogy a Nózi csak művésznév, és a kutyust

valójában Józsinak (!!!!!444négy) hívják.

Fogalmam sincs, mit magyaráztam, de nagyon benne voltam.

Bárdos András mindenképp szeretett volna rákerülni az egyik képemre.

Végül hagytam neki. :)

Képes bizonyíték, hogy én bizony felnézek az olvasóimra

Ide nem jut eszembe semmi. :(

Pedig úgy terveztem, hogy végig frappáns leszek.

A papír zsebkendő jelzi, hogy még messze vagyunk az áll-leejtős befejezéstől. :)

Itt azt próbálom kiszámolni, hogy a 20%-os kedvezménnyel mennyibe kerülnek
a könyveim. A siker nem volt egyértelmű. :)

Mit is írjak a leendő nemeziszem könyvébe? (Régóta kacérkodom a gondolattal,

hogy szükségem lenne egy saját nemeziszre. Zsebi, a Maybe I'm a bookworm

blog bloggerinája tökéletesnek tűnik a szerepre. Remélem elfogadja a felkérést. :))

Kamerák kereszttűzében. :)

Néha olyan jól lenne tudni, hogy min nevettünk/mosolyogtunk.
De ilyenkor már se kép, se hang a történtekről.

Plakát, rólam? Ó, igazán nem kellett volna!

Átültem Katához megnézni, hogyan varázsolja elő az ujjlenyomatokat a könyvjelzőn.

Tíz perccel a dedikálásunk vége előtt ilyen hosszú sor állt a Könyvmolyképző standja és közvetlen a mi dedikálós asztalunk előtt:

Csak sajnos ezek az emberek már nem ránk, hanem a 11-kor kezdő

Böszörményi Gyulára vártak. :)

Így festett a könyvhét a C&A kirakatából.

Ha pörög a könyvhét az ember gyorsan és gyorsat eszik

És hogy még egy multi céget megemlítsek,

a Starbucksban is jártam, pedig nem szokásom.

Ez egy frapuccino volt, vagy mi...

Délután kinéztem Bartos Zsuzsa (Alkonyőrzők) dedikálására, aki A jövő harcosai szerkesztője volt, és ott nemcsak vele, hanem Róbert Katalinnal (Nalávia titkai, Szívből, színből igazán, Kezdjetek el élni) is találkoztam, aki viszont A feledés folyóját szerkesztette. Mondhatnám, hogy micsoda véletlen találkozások alakulnak ki a könyvhéten, de ez azért nem teljesen az volt…

Bartos Zsuzsa készülődik a dedikáláshoz, Róbert Katalin pedig... úgy látom
szintén tudja, merre van a Starbucks... :)

Hoppá, Zsuzsa dedikálásán feltűnt Kae Westa is!

Könyvhét a Bershka kirakatából.

Itt már túl vagyunk a hagyományos könyvheti esőzésen.

Amikor délután ötkor befejeződött Bartos Zsuzsa dedikálása, nem hittem volna, hogy még este kilenckor is a téren fogok csövezni, pedig így történt. Azt hiszem, egy kézműves fagyizót akartunk meglátogatni a Szent István-bazilika mellett, amikor összefutottunk On Sai írónővel (felsorolni is hosszú lenne, hogy mennyi regénye jelent már meg) és Deszyvel (akit a méltán híres Deszy könyvajánlójából ismerhettek), így végül a Vörösmarty szobor előtt ragadtunk és órákon át ott beszélgettünk.

On Sainak sehol nincs nyugta, mindenhol dedikáltatják. :)

Az érdeklődők itt Róbert Katalin tetoválásait fotózhatták. :)

Deszy mögött izmoznak

Mivel volt néhány könyv, amit be akartam szerezni, ezért este nyolc körül tettem egy kört, mielőtt még összepakolnak a standoknál. Már a szerzeményeimmel caplattam vissza a szoborhoz, amikor egy vicces és kissé szürreális dolog esett meg velem (azt nem ígérem, hogy nektek is vicces lesz). Útközben odanéztem az egyik dedikálós asztalhoz, ahol egy ismerős arcot pillantottam meg. Az rögtön látszott, hogy a felismerés kölcsönös, de… Papp Dóra, a Tükörlelkek duológia szerzője ült az egyik asztal mögött a dedikálása után, és miután néztük egymást pár pillanatig, megbeszéltük, hogy még ugyan soha nem találkoztunk, mégis ismerjük egymást, mert követjük a másikat instagramon… Hát na, 21. század…

Amúgy erről pont nem csináltam képet, de hogy semmit se bízzak a fantáziátokra, íme Papp Dóra és a Tükörlelkek:

„Louis, I think this is the beginning of a beautiful (instagram)friendship.”

Miután visszatértem a társasághoz On Sai már távozóban volt, és végül mindannyian úgy döntöttünk, hogy mi is hazaindulunk. Az utolsó kép (gondoltam én akkor):

Azért rossz, ha te csinálod a képet, mert akkor te nem vagy rajta.

Ez volt a heti bölcsesség tőlem nektek, most csak féláron. :)

Végül tényleg útnak indultunk és egészen a Vörösmarty szobor széléig jutottunk, ahol jött egy újabb téma, és legalább még egy-másfél órára megint ott ragadtunk. Amúgy egyes híresztelések szerint a szobor másik oldalán sci-fi írók iszogattak, de ezt az információt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. :)

És most vessétek össze az első indulási kísérlet fényviszonyait azzal, amikor tényleg elindultunk haza. Mondom, a kettő között egy félszobornyi utat tettünk meg. :)

Nagyon kellett tepernem, mert megígértem, hogy sötétedésre hazaérek.
Mert amikor...

Muhaha!

Még másnap is kilátogattam a könyvhétre, ahol megnéztem On Sai Miogin bázis című kisregényének a bemutatóját és azt, hogy Róbert Katalin Csukás Istvánnal beszélget.

Én azelőtt este velük lógtam, akkor meg miért jöttem el ide is???

Csukás István. Csak így, egyszerűen.

A könyvhetemet végül az IKEA-ban fejeztem be.

Ti tudtátok, hogy az IKEA-ba sokan ebédelni járnak? Már csak azért kérdem, mert én két hete tudtam meg, és amikor ezt megemlítem valakinek, úgy néznek rám, mintha nem is a 20. (a 21. alapból kizárva), hanem egyenesen a 19. században élnék…

Na, mindegy! A lényeg, hogy végül az IKEA-s ebéd indított utamra Nyíregyháza felé.

Hozzám hasonló tudatlanoknak: itt kapsz ételt az IKEA-ban

És íme, a híres húsgolyók

(Azt még megjegyezném, hogy ez az első alkalom, amikor a saját ételeimet fotóztam, és nem tervezek rendszert csinálni belőle. Hacsak…)

És még mindig nem mentem el. :) Úgy döntöttem, hogy azoknak, akik eljutottak idáig, most biztosítok egy kis extra tartalmat, és egy olyan jelenségről láthattok exkluzív fotósorozatot, amit eddig még senkinek sem sikerült dokumentálnia. Történesen arról, hogyan kerülnek A jövő harcosai szatyorba. Enjoy! :)

Itt még az asztalon

Bevégeztetett! :)