Az olvasás késő délutánja…

…de legjobb esetben is kora estéje. Szóval itt van ez az Olvasás éjszakája, ez az olvasásnépszerűsítő rendezvénysorozat, amin én eddig egyszer sem vettem részt. Na, de majd most! – mondta az egyszeri író, amikor idén meghívták a debreceni Alexandra Könyvesház rendezvényére.
Buglyó Gergellyel, az Oni-trilógia szerzőjével készültünk közös beszélgetésre Az isteni sztárok és elképesztő hősök témában, és be kell vallanom, fogalmam sem volt, „mire gondolt a költő”, amikor ezt a címet kitalálta, de ezt próbáltam leplezni, miközben a facebook oldalamon népszerűsítettem a programot, és úgy tenni, mintha tudnám, mire vállalkoztam. :)

Ez a trió készül valamire. A bal oldalon Buglyó Gergely, akit még nem ismerek olyan jól,

hogy itt és most pimaszkodni merjek vele, középen Papp-Szalai Sándor, a moderátor,

aki az esemény után rohant, hogy ne késse le a Kurt Cobain szellemének megidézése

miatt összerántott spiritualista szeánszot, jobb oldalon pedig a már jól ismert,

a mindenki kedvence, szomszédsrác típusú fiúcska.

És akkor most, egy kis képriport segítségével összefoglalom, hogyan is telt az első Olvasás éjszakája kalandom, az indulástól a hazaérkezésig. Azt tudni kell, hogy mi, Buglyó Gergellyel, egy programsorozat részei voltunk, 18:00-kor kezdtünk, előttünk Böszörményi Gyula volt a vendég, utánunk pedig Szélesi Sándor beszélgetett a Kincsem című regényéről, méghozzá az újra színpadra kerülő Böszörményi Gyulával.

Az utazás nem sikerült túl kalandosra, így csak érdektelennek tűnő képekkel tudlak szórakoztatni titeket. Vagy mégsem? Mert például láttatok ti már vonatjegyet a természetes élőhelyén?

Íme, egy vonatjegy a természetes élőhelyén.

A lelkesedésem az indulás pillanatától töretlen volt.

A vonatra szánt olvasmányom. Ugye ez nem romantikus történet?

Mondjátok, hogy nem az, mert hajítom is ki az ablakon. :D

Nem akarok úgy tenni, mintha Debrecen ismeretlen hely lenne előttem, aminek az idegensége elvarázsol, mert több ismerősöm, barátom él itt, és már idén is többször jártam a városban, és még valószínűleg fogok is a következő hónapokban. Már gimis koromban is utaztam erre, amikor főleg rap zenét hallgattam, és mivel a hip-hop életérzésnek szerves része a graffiti, mindig lenyűgözve figyelmet a hosszan elnyúló graffitizett falat a vasútállomásra való beérkezés előtt. A fal még mindig ott van, de furcsa érzés, hogy most már nem jelent semmit.

Szerintem ez nem a maximum. Igenis lehetne még koszosabb az ablaküveg.

Az odaúton csodás tájak  mellett suhantunk el. Vagyis... izé...

Nem mehettem el szó (kép) nélkül amellett, hogy a míves

utcaköltészet utat tör magának Debrecenben. :)

Ha már elhaladtam Petőfi mellett, akkor megbeszéltük,

hogy mit kellene tennem, hogy minden jól menjen az 

Olvasás éjszakája turném első, és egyetlen állomásán.

Mert nekem csak a banán turmix adhat erőt és mindent lebíró akaratot.

Amikor megérkeztem az Alexandra Könyvesházba, épp Böszörményi Gyula volt színpadon, és miközben tébláboltam egy keveset, nagyon kedvesen fogadott az üzletvezető, illetve a munkatársak. Külön ki kell emelnem Károlyt, aki lelkes aláírás gyűjtő, és tucatnyi korábbi könyvhetes programfüzetet, illetve egyéb papírt aláíratott velem, és megmutogatta, hogy milyen más nevek mellé kerül oda az én nevem, ilyen volt többek között Esterházy Péter, és elmesélte egy hátborzongató autogram történetét, amit egy másik, nemrég elhunyt írótól kapott, de szerintem ezt illendőbb lenne magamban tartani.

Miközben Böszörményi Gyula beszélgetése zajlott, vészesen közeledett az este hat óra, a mi "fellépésünk" ideje, mellettem már ott állt Papp-Szalai Sándor, a beszélgetésvezetőnk, de Buglyó Gergelynek színét sem láttuk. Közben az előttünk való program elhúzódott, és kisebb csúszásba kerültünk, ami azért sem okozott gondot, mert már 18:15 körül jártunk, de Buglyó Gergely még mindig nem gondolta úgy, hogy neki meg kellene jelennie az elméletileg hat órakor kezdődő beszélgetésünkön. Én már lelkiekben készültem, hogy a páros partiból végül one man show lesz, amikor véget ért Böszörményi Gyula programja, és kiderült, hogy Buglyó Gergely engem jócskán megelőzve ért a helyszínre, és ott ült a közönség soraiban.

Tudom, ez a kép már volt egyszer, de ez a fantasztikus triónk első összeállása. :)

Mivel néhányan dedikáltattak Böszörményi Gyulánál, a csúszásunk tovább csúszott, pedig már be volt készítve a kis kuckónk. Érdekesség, hogy mi nem azon a helyen beszélgettünk, ahol Böszörményi Gyula, hanem pont az ellenkező oldalon, egy harmadik sarokban pedig már felállították Szélesi Sándor beszélgetős helyét. Olyan volt, mint egy forgószínpad, csak itt nem a színpadot, hanem a székeket forgatták, mindig arra, amerre a műsor volt. Forgónézőtér. :)

Amit még tudni kell a helyszínről, hogy egykor a könyvesbolt kávézója volt, és a világítástechnikát nem gondolták túl annak idején, a lámpák arra is alig alkalmasak, hogy sötétedés után fülledt félhomályt varázsoljanak a terembe. És poénkodhattam én itt azzal, hogy az olvasás késő délutánja, vagy kora estéje, mert amikor a csúszás miatt 18:30 után színpadra kerültünk, és odakint lassan már sötétedett, igazi éjszakai hangulat kerekedett. :)

Már csak tippelni tudom, de itt vagy azt figyeltük, ahogy egy foszforeszkáló zsiráf

bekukucskál az emeleti ablakon, vagy Lele József programnyitó beszédét hallgattuk.

Nagyszerű könyvek sorakoztak a színpadunk mellett.

A felső sor különösképpen lenyűgözött. :)

Így kell lazán kortyolni akció közben.

Ugye milyen jól elrejtettem az ásványvizemet az asztal lába mögé, hogy ne kelljen

mindig áthajolnom Buglyó Gergelyhez, ha tölteni akarok magamnak?

Amúgy a beszélgetés alatt többek között szó esett arról, hogy hogyan írunk ifjúsági regényeket, miért magyar helyszíneket választottunk, és ha már magyar helyszíneket választottunk, miért fiktív magyar városba helyeztük a történéseinket. Beszélgettünk Japánról, a görög mitológiáról, és természetesen isteni sztárokról és elképesztő hősökről. :)

A végére eléggé báros hangulatúvá sötétedett a helyszín. :)

Az utánunk következő Böszörményi Gyula és Szélesi Sándor feladta az eredetileg

előkészített helyét, és rutinosan átpakoltak a fényre. Így az is előfordulhat,

hogy a közönség látott belőlük valamit.

Leültem a földre. Ne kérdezzétek, hogy miért.

Ha esetleg mégis megkérdeznétek...

Aki olvasott már tőlem ilyen típusú élménybeszámolót, az tudhatja, hogy általában nem vagyok elégedett a szerepléseimmel, elég megnézni akár az első, akár a második könyvbemutatómról szól írást. De itt megtörtént a csoda, azt hiszem, nem is volt rossz, amit csináltam. :) Mindenesetre én élveztem a beszélgetést, és akár még tovább is elüldögéltem volna ott. :)

De a program, legalábbis az én részem véget ért, nem úgy a napom, mert én csak ezután tudtam meg, hogy Debrecenben is csak a Riska.

Nincs hozzáfűznivalóm.

És akkor a végére kipipálhattam még egy dolgot a nem létező bakancslistámról, ugyanis eddig még soha nem készítettem magamról úgy képet, hogy egy visszatükröződő felületen fotóztam volna a képmásom. És mi más lett volna alkalmasabb arra, hogy elveszítsem a tükör-szelfi szüzességem, mint egy, az odakinti sötétségtől és az odabenti világosságtól tükröződő vonatablak?

Történelmi jelentőségű fotó.

Olvasás éjszakája, ezt is neked köszönhetem. :)

Amúgy én sokáig nem értettem, hogy miért jó tükörből fotózni magad, miért nem kérnek meg az ilyen emberek másokat, hogy fényképezzék le őket, és akkor a telefon, meg a telefont tartó kezük nem takarja ki semmilyen részüket. Aztán most leesett. Ilyenkor az ember nemcsak magát, hanem a telefonját is fotózza, azt is lehet mutogatni. Aha… :) Ha tudtam volna, én is bőrhátlapomat tettem volna fel. Na, mindegy! :)