Könyvbemutató és bombariadó

Megvolt A feledés folyója könyvbemutatója.

Kíváncsiak vagytok mit csináltam a bemutató előtti este, mennyire izgultam, hogyan készültem, mit figyelgettem a színpadra lépés előtt, és hogyan éltem meg az ott töltött időt? Na, ezekről itt egyáltalán nem lesz szó! Ezekről csináltam egy videót, és ha minden igaz, már megy is az árukapcsolás. :)

Itt inkább magára a személyes találkozásokra helyezem a hangsúlyt, és arra, hogy a megjelenteknek köszönhetően, milyen nagyszerű hangulatban pörögtem végig a programokkal telezsúfolt napot.

A büszke apuka :)

De mielőtt belevágnék a dologba, még most leszögezem, a könyvbemutatón nem volt bombariadó. Aki csak a cím miatt kattintott, arra számítva, hogy akciófilmekbe illő bombás jelenet kapcsolódik A feledés folyójához, az nagyon jól tette, mert ez volt a célom vele, viszont neki azt javaslom, inkább görgessen az írás aljára, ott lesz szó egy kis riadóról, ami egyáltalán nem kapcsolódik magához a könyvbemutatóhoz. Legfeljebb annyiban, hogy A feledés folyója egy bombasztikus történet. :)

De akkor a könyvbemutató. Természetesen Budapesten. Szeretem Pestet, és ezen az sem változtat, hogy még csak öt perce voltam a városban, de már ketten próbáltak pénzzel lehúzni. Persze ez mellékszál. :) Ilyenkor az V. kerületben szoktam megszállni, és innen indulok a portyáimra. Azért is szeretem a könyvhetet, mert akkor hét perc séta után máris a buli közepén találom magam. Most kicsit tovább tartott az út, de így sem volt vészes, a Premier Kultcafé pedig remek helyszínnek bizonyult, kisteremmel, nagyteremmel, meg mindennel, amit akartok. A lényeg, hogy ez nem egyszerű könyvbemutató volt, hanem egy kétnapos rendezvény, több könyvbemutatóval, kerekasztal beszélgetésekkel, könyvvásárral, dedikálásokkal, szóval feltűnt itt a Könyvmolyképző Kiadó színe-java. És hogy engem ebből a színe-javából ki érdekelt legjobban? Hát Bartos Zsuzsa. Zsuzsának most jelent meg az Alkonyőrzők című első regénye, amit majd jól elolvasok, mert megvettem, de maga a találkozás azért volt érdekes, mert ő szerkesztette az első regényemet, A jövő harcosait. Ennek már másfél éve, és habár azóta folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, találkozni csak most találkoztunk először. Ennek biztos meg lehetett a maga diszkrét béna bája, már csak azért is, mert nincs rutinom a soha nem látott levelezőtársak köszöntésében. :) Nem szoktam neten ismerkedni, na! :)

Közben végignéztem Csendes Nóra (Záporutca), majd Szöllösi Kristóf (Acélszentek) és Bartos Zsuzsa (Alkonyőrzők) könyvbemutatóját. Kristóf nagyon veszélyes alaknak tűnik, szerintem sokkal kevesebbszer viccel, mint azt mi hisszük. :D

Bartos Zsuzsa és Szöllösi Kristóf

Aztán váltottam néhány szót Fekete Judittal, akinek jövőre jelenik meg az első regénye (komolyan, ha eldobtam volna egy malomkövet, 90%, hogy írót nyomott volna agyon (és most tekintsünk el attól, hogy el bírok-e dobni egy malomkövet)), aztán megjelent Rácz-Stefán Tibor (Fogadj el!, Túl szép), és arra kért minket Demi Kirschnerrel (Öld meg Jana Robinst!, Szörnyek és ketrecek), hogy jelentkezzünk be élőben facebookon a könyvbemutatónk előtt. Ilyet sem csináltunk eddig, úgyhogy Demivel gyors megbeszélést tartottunk, és a körülményekhez képest szerintem jól megoldottuk. Persze, ebben biztos nem lehetek, mert nem néztem vissza. :) És persze azt is megkaptam, hogy nekem könnyű lehet az ilyen szereplés, mert én videózok, az meg rutint ad. Hát nem! És hogy miért nem, azt stílszerűen a youtube videómban mondom el. :)

Ahogy magát a könyvbemutatós élményeimet is ott elemezgetem. De azért titkolózni sem szeretnék itt, úgyhogy azt elárulhatom, hogy egy kisebb betegség megakadályozta, hogy komfortosan érezzem magam a színpadon, és kellően koncentrált legyek. Miután végeztünk a bemutatóval, Demivel azon kezdtünk el vitatkozni, hogy melyikünk volt a jobb. Szerintem Demi lemosott a pályáról, szerinte viszont nekem sikerült jobban a beszélgetés. Ebből is látszik, hogy Deminek nincs realitás érzéke, vagy egyszerűen hazudós. :) Na jó, adjuk meg az esélyét, hogy egyik sem, csak tapintatos. :)

Mit is mondhatnék?

A könyvbemutató után nem rohantam haza, hanem úgy döntöttem, megnézem a következő programokat, ebből az lett, hogy láttam a Felkai Ádám, Laura Arkanian, Rácz-Stefán Tibor és Róbert Katalin Aranymosás pályázatról szóló beszélgetésének a felét, majd beültem Kozma Réka szerkesztő (aki egy nagyon jó kis írástechnikai blogot vezet) előadására, ahol Az éhezők viadala kapcsán mutatta be, hogyan épül fel egy jó dramaturgia. Ez egy interaktív beszélgetés volt, szóval ő kérdezgetett a közönségtől, és bocsi Réka, amiért én soha nem válaszoltam, nem szeretek belefolyni az ilyen dolgokba, pedig, ha hiszed, ha nem, néha még a választ is tudtam. :) De összességében teljesen lemaradtam On Sai Esővágy kötetének bemutatójáról, illetve Kemese Fanni, Tavi Kata, Helena Silence, On Sai és Okváth Anna kerekasztal beszélgetéséről, meg az olyan címeken futott előadásokról, mint a Publikálj vagy pusztulj! Kéziratszerviz élőben és az Írók másképpen. Ez azért fordulhatott elő, mert beszélgetni kezdtünk Róbert Katalinnal, és a témák csak úgy jöttek, írás, könyvkiadás, kiadós dolgok, minden szóba került. Később pedig csatlakozott hozzánk Rácz-Stefán Tibor is. Tibivel külön érdekes volt találkozni, mert épp az új regényemet olvasta, és megjegyezte, hogy sajnálta, hogy le kellett szállnia a vonatról(?), mert épp egy nagyon izgalmas részhez ért, meg amúgy is tetszik neki a történet. Ez azért volt kicsit kellemetlen, mert nem tudok mit kezdenie azzal, ha a szemembe dicsérnek. :) Ha valaki rossz véleménnyel van rólad, azon még csak-csak fel lehet háborodni, de mit csinálsz, ha dicsérnek? Az álszerénység nem áll jól nekem, az önteltség meg senkinek sem. Persze, azt azért remélem, hogy Tibinek a könyv legvégéig kitartott az élmény, és visszafelé úton nem vágta a sarokba A feledés folyóját.

Tibivel azért is jó beszélni, mert vonzza a bloggereket, idővel csoportos beszélgetések alakulnak ki, és az ember beleshet a magyar könyves bloggerek világába. Így ismertem meg Annát is, a Lap lap után blog szerzőjét, aki számtalan pletykával ellátott, még ha nem is tud róla. :D

És nagyjából ennyi, lényegében a nap végéig kitartottam, amit egyáltalán nem bántam meg. Ha kivonnánk a képletből azt a remek érzést, hogy újabb regényem jelent meg, még akkor is nagyszerű élményekkel teli végeredményt kapnék.

Ilyen is volt, háttérbe szorítottam Demi Kirschnert :)

És, hogy mi volt ez a bombariadó? Mondtam, hogy semmi köze a könyvbemutatóhoz. Még csak nem is aznap történt. :) Másnap délben a Szent István Bazilika környékén jártam, a karácsonyi vásárszerűségben, amikor hallom, hogy a hangosbemondóban bemondják, hogy mindenki hagyja el a területet. Először nem értettem mi a helyzet, aztán kiderült, hogy találtak egy gazdátlan táskát, ami miatt kivonult a rendőrség, a területet lezárták, a környéket kiürítették. Azt már csak hírekből tudtam meg, hogy egy táska aszalt gyümölcs okozta a bonyodalmat. Szóval még véletlenül sem voltam életveszélyben. És most azon gondolkodom, hogy ez a kis közjáték talán szimbolizálni próbál valamit, és egy az egyben ráilleszthetném a könyvbemutatós élményeimre. De ez még tőlem is hülyeségnek tűnik. :) Maradjunk annyiban, hogy remélem, A feledés folyója, és úgy általában Az Olimposz legyőzése sorozat nagyobbat robban majd, mint egy táska aszalt gyümölcs. :)