Az első évem íróként

Úgy láttam, a blogger és írós világban népszerű szokás december végén év végi összegzést írni, és úgy terveztem, ebből most én sem maradok ki. De természetesen hiába a vágy, ez nem jött össze időre, és átcsúsztam az új évre. De semmi gond, a lényeg, hogy végre készen állok arra, hogy elmeséljem, milyen volt az első évem íróként.

Na jó, kicsit csalok vele, mert bő egy évet veszek, és onnan indítom az első évemet, amikor megjelent az első regényem, 2015. december elején. Persze felmerülhet a kérdés, hogy tényleg ez volt az első évem íróként? Talán ezelőtt nem írtam, hogy nem tartottam magam írónak? Azt kell mondjam, hogy tényleg nem tartottam. Nem is hirdettem az ismerőseim körében, hogy mivel próbálkozok. Sokan, sokféleképpen értelmezik, hogy mikortól számít írónak az író, de az biztos, hogy nekem szükségem volt arra, hogy megjelenjen az első regényem. Arra, hogy egy tőlem független ember lásson benne lehetőséget, ki akarja adni, és arra, hogy legyenek olyanok, akik pénzt áldoznak azért, hogy olvassák a történetem. Igen, én csak azóta vagyok író, hogy a boltok polcaira került az első regényem. Mások meg azóta, hogy fejben elkezdték szőni az első történeteiket, és ezeket le is írták valahová. Kinek hogy.

De mi történt velem az első évemben? Sok minden. Könyvbemutatók, dedikálások, néhány televíziós szereplés és rádióbeszélgetés a helyi (nyíregyházi) médiában, először vehettem részt íróként a könyvfesztiválon és a könyvhéten. És persze megjelent a második regényem is, A feledés folyója. Csupa-csupa olyan dolog, ami akár másfél évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Most mégis csak két dologra szeretnék koncentrálni, két nagyon fontos momentumra az évemből: az egyik A feledés folyója megjelenése körül kialakult érzéseim, a másik pedig a Youtube videóim. Azért is szűkítem le az évemet erre a két dologra, mert ez előző, könyvbemutatós bejegyzésemhez hasonlóan, megint kettészedtem a témát, és videóban is készítettem egy összefoglalót az első írós évemről, amiben olyan kérdésekre keresem a választ, mint hogy mennyire lettem ismert? Mi változott az életemben? Vettem-e Ferrarit a jogdíjakból? Mi volt a legfelemelőbb pillanat ebben az évben? Vagy épp mi volt a legmegterhelőbb? Nézzétek csak meg! :)

Néha előfordultak könyvbemutatók és dedikálások is :)

De akkor rá is térek A feledés folyója megjelenésére. Ugye ez nem is olyan rég történt, ez volt az év megkoronázása, a csúcs, hiszen kétkötetes szerző lettem. Mondhatni, most már nem lehet véletlennek titulálni, hogy megjelent az első regényem, mert rögtön itt a második is. Ez már jelent valamit. Tizenhárom hónnappal ezelőtt még semmi nem volt a kezemben, most pedig már a második kötetem szorongatom. És tudjátok milyen érzés, amikor kézbe veszem A feledés folyóját és nézegetem?

Hiányérzet van bennem.

Nem, nem a történet miatt. Sokat dolgoztam rajta, sokat dolgoztunk rajta a szerkesztőmmel is, és szerintem fejlődtem A jövő harcosai megírása óta is, az eddigi kritikák pedig (például ez, ez, meg ez és ez) eléggé felemelőek. Szóval még egyszer mondom, nem a történetről van szó, mert az (és ezt nem nagyképűen mondom), jól sikerült.

Ezt a példányt szoktam nézegetni :)

Csak egyszerűen, amikor megpróbáltam belegondolni, hogy egy év alatt kétkötetes szerző lettem, valahogy nem ment. Nem volt enyém az élmény. Az utolsó időszakban minden olyan rutinszerűen ment, és természetesnek tűnt. Megjelenik a regény. Oké! Megvan a megjelenési időpont. Oké! A regény korábban megjelenik, már a boltok polcain is van. Oké! Könyvbemutató. Oké, menjünk és csináljuk meg! Csak így rutinszerűen, mert ez a kötelességem.

De az nem lehet, hogy egy könyvmegjelenés már a második alkalommal rutinná váljon, főleg nem egy olyan embernek, aki évek óta arról álmodozik, hogy regényei jelenjenek meg. Egy év nem tehet rutinná álmokat. Legalábbis én nem akarom, hogy így legyen.

Hogy miért történt ez így? Én sem értem. Arra tudok gondolni, hogy A feledés folyójával nagyon elhúzódtak a munkálatok, csak októberben nyerte el a végleges formáját, akkor vált biztossá, hogy még 2016-ban megjelenik. Utána pedig már olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy talán időm sem volt megélni a második regényem megjelenését, inkább csak konstatáltam, hogy beindultak a folyamatok.

Nem sírás-rívás ez, de ez egy kellemetlen élménye volt az első írói évemnek, és nem akarom még egyszer átélni, hogy nem élek át semmit. :) Furcsa, de úgy tűnik, nekem is figyelnem kell arra, és tudatosítani magamban, hogy épp az álmomat élem, és nem tekinthetek semmit természetesnek, mert nagyon sokáig vágytam rá, és éveken át küzdöttem, hogy eljussak erre a szintre. Azt hiszem, számomra ez a legnagyobb tanulság a 2016-os évből.

A könyvmegjelenések mellett, és hogy végre én is íróként tekinthetek magamra, volt egy másik nagy változás az életemben: elkezdtem Youtube videókat csinálni. Nem azt mondom, hogy gyárszerűen beindultam és ontom magamból a videókat, de azért próbálkozom. Ez azért is nagy dolog, mert nem vagyok feltétlenül az a fajta ember, aki mindig, mindenhol mutogatni akarja magát. De amióta íróként nyilvánosság elé léptem (és ez kezdődött azzal, hogy létrehoztam az írós Facebook profilom, és azt szeretném elérni, hogy számomra idegen emberek kedveljék az oldalamat és a tartalmaimat), egyre inkább azt érzem, ha íróként felszínen akarok maradni, igenis mutogatni kell magam mindenhol. Ennek ellenére hosszas gondolkodás előzte meg, hogy belekezdjek a videózásba, míg végül egy „most elkezdem, hogy ne visszakozhassak többet” felkiáltással belevágtam. Hogy mit vártam a videózástól? Nem tudom.

És akkor most őszintén. :)

A mostanitól többet.

Nem vagyok elégedett sem a videó mennyiséggel, amit összehoztam (még akkor sem, ha A feledés folyója munkálatai miatt hónapokig nem volt alkalmam újat csinálni), sem az elért számaimmal, így a nézettségemmel és a feliratkozókkal sem. Amikor belevágtam a projektbe, nem voltak konkrét elvárásaim a számokkal kapcsolatban, de azt tudom, hogy a mostani állapot csalódottságra ad okot. Hogy egyelőre nem aggódok, az csak annak köszönhető, hogy érzem magamon a fejlődést, szerintem a videóim minősége is a pozitív irány felé húz, és kezdem megtalálni a hangom. Az író fejében elnevezésű videóimmal pedig megtaláltam azt a témát is, amivel szívesen foglalkozom. Szóval, mint sok minden másban, úgy ez az év a videózás tekintetében is az útkeresés éve volt, amiben én felfedezni véltem a fejlődési ívet, így mondhatom, hogy megérte. És mivel megszerettem a videózást, ráadásul kifejezetten élvezem, amikor a vágással kell szöszmötölnöm, a videók egy darabig biztos folytatódnak majd. Persze, az elvárásaim nem csökkentek, így számokban is fejlődnöm kell majd. Ha pedig ez nem jön össze, akkor képesnek kell lennem búcsút inteni ennek az érdekes kísérletnek.

Néhány Youtube indexkép

De egyelőre ennyit az első íróként töltött évemről, folytatás a Youtube videómban.  Ez a két téma azért is került kiemelésre külön blogbejegyzésben, mert nem biztos, hogy befért volna oda, egyrészt kicsit kilógtak volna, másrészt olyan hosszú lett volna tőlük a videó, hogy senki sem nézte volna végig. :) Remélem, azért itt is akadnak néhányan, akik elolvasták, és persze majd a videóban is velem tartanak. :)