A könyvbemutató, ahol mindenki pöttyös, csak én vagyok kaméleon

Néhány nappal ezelőtt megjelent a harmadik regényem, A háború lelke, és habár először úgy gondoltam, hogy most nem élménybeszámolózok, de évek múlva talán furcsának érezném, ha visszanézve a régi írásaimat, nem találnék semmi információt a könyvbemutatójáról. Mert akárhogy is, de egy sorozat végére értem, ami bizonyítja, hogy képes vagyok nagyobb volumenű, összetettebb történeteket is összehozni, befejezni. Bármilyen furcsa, ez sohasem egyértelmű, csak ha már megcsináltad.

Szóval ennek megünneplésére jöjjön egy kis élménybeszámoló A háború lelke könyvbemutatójáról, ami a Könyvmolyképző Kiadó nagyobb karácsonyi rendezvényének a része volt, ahol hemzsegtek a kiadó írói, többek között a legnépszerűbb sorozatának, a Vörös pöttyös könyveknek a szerzői is. Ők annyian voltak, hogy a pöttyeikkel egy korrekt bárányhimlőt összehozhattak volna. És ugyan akadtak itt meseírók, Arany pöttyösek, vagy épp a Hard selection sorozatba írók, de a Kaméleon könyvek sorozatot (szokás szerint) egyedül én képviseltem.

"Ha ezt most hazaviszem, elmarad a bemutató?"

Nem mintha ez bármiféle magányra adna okot, de azért ez a könyvbemutató ilyen szempontból is eltért az eddigiektől. Két éve, A jövő harcosainál egy hármas bemutatót tartottunk (ahol Demi Kirschnerrel és Kae Westával osztoztam a közönség figyelmén), A feledés folyóját Demi Kirschner Szörnyek és ketrecek című regényével közösen mutattuk be, míg most, A háború lelkénél egyedül maradtam, és először fordult elő, hogy a kiadó rendezvényén társ nélkül szerepeljek. Ha marad a sorminta, a negyedik könyvem bemutatóján lehet, már én sem leszek ott. :)

Egyelőre még itt, de mi lesz legközelebb? :)

Na, de így enyém lehetett egy teljes tanórányi idő, negyvenöt perc, ami egyrészt jó, másrészt így több idő marad összezavarodni és értelmetlenségeket beszélni. Biztos vagyok benne, hogy mindkettőből bőven kijutott most is, ennek ellenére én jól éreztem magam a beszélgetés alatt. Még akkor is, ha a szerkesztőmnek és a beszélgetőpartneremnek, Kozma Rékának néha sikerült zavarba hoznia egy-egy kérdéssel. Például, amikor arról beszéltem, hogy mennyire fontos a karakterek szempontjából a kulturális/szocializációs hátterük, és ő megkérdezte, hogy szerintem a szereplőim mennyiben oldanák meg másképp a problémáikat, ha mondjuk amerikaiak lennének. Bevallom, soha nem gondolkodtam ezen, így túl sokat nem tudtam hozzátenni a kérdéshez, de jó hír, Réka, azóta megvan a válasz. Ha legközelebb találkozunk, elmondom. :D

Iszom Réka minden szavát (a vizet viszont nem mertem megbontani)

Feszengésnek nyoma sincs...

Kamera által homályosan

Azért is volt furcsa ez a könyvbemutató, mert (ahogy már említettem) egy nagyobb esemény része volt, és mivel több bemutatón is ott maradtam, a saját pillanataimat sem volt idő megélni, különlegesnek tekinteni.

De azért ennek is megvan a maga előnye.

A legtöbb író általában csak beesik a saját eseményére, és utána rohan is tovább, mert nem tudják, hogy az ilyen rendezvények legjobb részei a színfalak mögött zajlanak. Mert ilyenkor van lehetőséged más írókkal beszélgetni, bloggerekkel találkozni, vagy random olvasókat megismerni, olyanokat, akik igazából nem is miattad vannak ott. Így találkoztam Kántor Katával, a Nózi nyomoz sorozat írójával, de dedikáltattam Róbert Katalin új könyvét, a Szelídíts meg című regényt is. Őt épp evés közben zavartam, de mondtam neki, hogy nem akarom kiállni a sort, ami a könyvbemutatója után lesz, és ennyi protekció jár nekem. Erre Kata mondta, hogy igen, mert én is a kiadó szerzője vagyok.
Hát… izé… én a személyes jó viszonyunkra akartam hivatkozni, de ha te erre gondoltál először Kata, akkor oké… :D

Vajon annak van hírértéke, hogy a Könyvmolyképző

karácsonyi rendezvényén a Róbert Katalin új regénye

ihlette rókás mézeskalácsot eszem?

De találkoztam Bakti Viktorral és V. K. Bellone-nal, akik együtt bemutatóztak az első könyvükkel. Beszélgettem Fekete Judittal és Eszes Ritával, akik szintén az első könyvbemutatójukra készültek. És váltottam néhány szót Rácz-Stefán Tiborral, On Saijal (aki ezen a rendezvényen Varga Bea minőségében futott :)), illetve néhány bloggerrel, így Annával a Lap, lap után blogról, vagy Deszyvel, a Deszy könyvajánlójából.

Jé, ez instagramra is mehetett volna. :) Csak kifogta a szelet a vitorlámból,

hogy későn kaptam meg a képet (mellettem V. K. Bellone a Felvont vitorlák c.

regény szerzője).

Ez volt a kötelező feladat minden írónak: pózolni a plakát előtt.

Még soha nem kaptam olyan olvasói rajzot, amit az én regényem

ihletett, úgyhogy nekem ez nagy dolog volt.

Ez az a pillanat, amikor egyszerre két oldalról fotóznak, és neked nem 

annak a kamerának a képe van meg, amelyikbe néztél

A legfiatalabb olvasómmal :)

Itt az történt, hogy dedikálás előtt kivettem a könyvből

a hozzá járó Fortuna kártyát, ami kedvezményekre 

jogosít a Könyvmolyképző webshopjában, és elfelejtettem

visszatenni. Bocsi.

Ugyanitt Fortuna kártya eladó. :)

Néha előfordult, hogy lőttem egy képet mások bemutatójáról. Itt Bakti Viktor 

az Integrálva szerzője érezte úgy, hogy mondanivalója van. :)

Próbáltam egy normális fotót készíteni az

új regényemről, de a fényviszonyok beintettek.

Bezzeg az Integrálva jól mutat...

Ezzel a képpel nyugodtan lehetne pályázni az egy négyzetméterre jutó legtöbb

vöröspöttyös szerző rekordjára. :) Konkrétabban: pillanatkép az Érints meg! című

novelláskötet bemutatójáról, ahol az írók épp Adj király katonát játszanak a közönséggel.

Sőt, még a másnapi eseményekre is kilátogattam, de azokra már csak módjával. Itt Deszy úgy próbált meg beszélni nekem az új Star Warsról, hogy ne lőjön le semmit (ha létezik olyan, hogy érzelmi, vagy hangulati spoiler, akkor nem biztos, hogy sikeres volt :)), és összevetettük az eddigi 4DX-es moziélményeinket. Újfent találkoztam Eszes Ritával is, aki végigkövette mindkét nap könyvbemutatóit, és én nagyon kíváncsi lettem volna, hogy ő hogyan éli meg a sajátját, mi történik majd vele, de sajnos az ő, Istók Annával közös könyvbemutatójára már nem maradhattam, mert…

Mert hát délután három órakor kezdődött a Juventus meccs. És sajnos létezik egy bizonyos fontossági sorrend… :) Olyannyira, hogy amikor a kiadónál elkezdték szervezni a bemutatókat, és meg kellett adni, hogy kinek milyen időpontok jók, én bizony erősen elgondolkodtam azon, hogy a vasárnap délutánt egy az egyben kihúzom, mert ütközik a Juventus meccsel…

De győzött a józan ész (a szív felett), a vasárnapot is bent hagytam, és szerencsésen így is szombatra kerültem, a bemutatóm is rendben lefutott, ahogy mindenki másé is, vagyis minden jó, ha a vége jó:

Mondtam, hogy jó a vége :)