2016. március 31., csütörtök

Április, könyvfesztivál, tervek


Be kell vallanom, hogy még soha nem jártam a könyvfesztiválon. Sem íróként, sem nézelődőként. A mostani lesz az első alkalom, és ennek szeretném megadni a módját. Így az áprilist annak szentelem, hogy sok kisebb-nagyobb aprósággal felkészüljek a könyvfesztiválra. Ebben a bejegyzésben szedem össze, hogy mire lehet számítani tőlem ebben a hónapban.


Elsőként természetesen egy nyereményjátékkal érkezek, ami átöleli majdnem az egész áprilist. Az eddigi játékaim során általában feltettem egy kérdést, és a válaszolók között sorsoltam. Itt most kicsit összetettebb feladat vár a játékosokra, de cserébe a nyeremény is nagyon egyedi lesz. Nem könyvet, vagy könyvjelzőt sorsolok (és nem is bögrét, amire volt már példa), de mégis valami regényhez kapcsolódót. A játék holnap indul, így ha nem baj, egy napig még titkolóznék. :)


Áprilisban lecserélem a facebook borítóképemet is. Jó, ez elsőre lehet nem hangzik nagy kalandként, hiszen az emberek akkor váltanak, amikor csak akarnak, viszont az én borítóképem külön erre az alkalomra készült, egy újabb jelenet a regényből, egy eddig soha, sehol, senki által nem látott kép (na jó, én már láttam, és nagyon jó lett :)).


Debütál A jövő harcosai élőszereplős könyvelőzetese is. A trailert még decemberben leforgattuk, de eddig vártam a megfelelő pillanatot a leleplezésére. Mi lehetne erre alkalmasabb, mint a könyvfesztivál közeledte?


Készülök egy novellával is, ami A jövő harcosai előzménytörténete, főszerepben mindenki kedvenc halálistennőjével, a Kéerrel, egy olyan korszakában, amikor még Árész kíséretébe tartozott, és az ő utasításait követte. Hogy a novella milyen formában fog megjelenni, itt a blogon, vagy esetleg kisebb kiadványként kiviszem a könyvfesztiválra, és a dedikálásomra érkezők kapnak belőle egy-egy példányt, még nem tudom. Az biztos, ha az utóbbi megoldás valósul meg, idővel akkor is elérhetővé teszem a blogon.


Terveim közé tartozik, hogy új frontot nyitok az online világ harcterén, de hogy pontosan milyen formában, az egyelőre maradjon meglepetés (nem, nem instagram). Hogy ebből lesz-e valami, az a jövő héten kiderül. Ha jövő héten nem jelentkezek semmi extrával, akkor könyveljétek el, hogy beijedtem. :)


Furcsán összejött, hogy az áprilist végigkíséri majd a III. Magyar Könyvek Viadala. Ez egy extra löket a könyvfesztiválos hónapomnak, és remélem, hogy minél jobb eredményeket érek majd el. A jelöléseimről márt írtam itt és itt, aki pedig szavazna rám, az itt és itt teheti meg.


És nyilván a könyvfesztiválon is ott leszek, és dedikálok majd. Április 24-én 12:00-13:00 között várom sok szeretettel az érdeklődőket, a Millenárisban, a D1 standnál. :)

Illetve van itt még valami. Ugyan már a könyvfesztivál után, de lesz egy könyvbemutatóm Nyíregyházán április 26-án. A részletekkel egy-két héten belül jövök.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése